" Soha nem érthetem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor - tízéves lehettem - egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt , az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét.
E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni.
A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett, s ugyankakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el .
A titkoknak, a meséknek, az álomszerűnek, az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s később sem találtam meg az éltemben, soha, sehol.
Mi történik akkor a szívemben, idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés, kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt a háztetőkön a hó."
/ Az emlékről és a csodálatosról /Márai Sándor
nem csak a várakozás és csodák ideje, hanem az emlékeké.bennem is szép emlékeket keltett ennek a pár sornak az olvasása.
VálaszTörlésTudod , hogy ez az egyik igen kedves resz tole szamomra is?:)mindig elolvasom ilyenkor, es neha nyaron is.Erzem is, amirol ir a boromon is.
VálaszTörlésAnnyira szepen, valasztekosan tudott fogalmazni, hogy mar maga az a csoda.
A csillagok nagyon szepek Judit:)
Tovabbi szep varakozast Nektek!
puszillak:)
Márai? Az egyik kedvencem!
VálaszTörlésPont ma, Gabriella napján olvastam a bejegyzésed - egy téli babona szerint a mai nap estéje varázsló estnek számít:o)
A csillagaid csodazépek!